Itt vannak a verőcei hajóbaleset után eltűntek fotói, őket keresi a rendőrség
A rendőrség az eltűnt személyek között tartja számon azokat, akiket még nem találtak meg.
A nemzetiségi voksolással együtt akár nyolc lapot is adhatnak.
A 2020-ban létrejött cég megütötte a főnyereményt Erzsébetvárosban, és még egy kedvezményes árú bérlemény is járt a pénz mellé.
A főpolgármesterről ismét kiderült, csak a szavak szintjén támogatja a környezetvédelmet.
Az egyik áldozattal az iskolából ismerték egymást, pár hete még díjat vehetett át.
Váratlan vendég bukkant fel a stadionban.
A baleset következtében két ember meghalt, öt pedig eltűnt.
Hatalmas esőzés érte el a fővárost.
– Ismerjük az ilyen figurákat, le kell győzni, legyőztük eddig is.
A kapitányt mindenesetre őrizetbe vette a rendőrség, de a szakértők véleménye szerint a kishajónak kellett volna jobban résen lennie.
A rendőrség az eltűnt személyek között tartja számon azokat, akiket még nem találtak meg.
A baleset öt érintettje egy Verőcétől messzebb eső településről származik, tudta meg a Hír TV.
A baleset után eltűnt öt embert továbbra is keresik.
A bukott miniszterelnök-jelölt szerint ez nem okozna felfordulást.
A háború és a béke erői csapnak össze június 9-én.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.